Az Árkádia Hangszerbolt hivatalos hangszerblogja

Árkádia HangszerBlog

Minden hétre egy zenész - 4. rész Jónás Tamás

2017. január 27. - Árkádia Hangszerbolt

Eheti kiszemeltünk Jónás Tamás. Tamás a hazai gitáros társadalom aktív tagja. Gitárversenyek, számos oktatóvideó fűződik a nevéhez. Két instrumentális szólóalbuma jelent meg eddig, tavaly pedig "The Four Seasons Pt. 1 – Spring" címen kiadott egy 20 perces EP-t kicsit eltávolodva az eddigi Vai/Satriani vonaltól.

blogkep_jonastamas.png

Mikor kezdtél el zenélni?

A gimnáziumi gólyatáborban volt a sorsdöntő pillanat, előtte soha nem gondoltam zenészpályára, és a családban sem zenélt senki. Addig legjobban a focizás érdekelt, az általános iskolában még focistaként képzeltem a jövőm, jártam is egyesületbe egy ideig. A gimis táborból viszont már a gitározás iránti szenvedéllyel jöttem haza. Ez biztos ott volt bennem korábban is, csak lappangott. Akkoriban is már gitárcentrikus zenéket hallgattam, de 14 éves koromban volt először gitár a kezemben. A tábor óta viszont nem volt sok olyan nap, amikor ne fogtam volna a kezemben gitárt, gyakran napi 8-10 órán át is:)

Kik a legfőbb hatásaid?

Az első gitáros példakép akkori kedvenc együttesem, a Pink Floyd gitárosa volt. Egyébként a mai napig is ők az egyik fő kedvenceim, és David Gilmour szerintem a legnagyobb mesterek egyike a gitáron, aki sima pentaton skálával, és akár már két-három hanggal is érzéseket tud kifejezni. Nagy pillanat volt, amikor egy gitáros ismerősöm megmutatta Malmsteen egyik régi albumát, ahol a Black Star című szám egészen lenyűgözött. Az igazán technikás gitározást ekkor ismertem meg, és ekkor kezdtem el még intenzívebben gyakorolni. A két nagy instru ikon (Satriani, Vai) zenéjének a megismerése is fontos pillanat volt. John Petrucci és Andy Timmons volt a következő két nagy felfedezés, akik bár eltérő megközelítéssel, de szintén egészen rendkívüli módon urai a hangszereiknek. A fúziós gitárosok közül Guthrie Govan, Greg Howe, Brett Garsed és Alex Hutchings játéka tetszik a legjobban. És persze a mai napig is keresek újabb és újabb inspirációkat, mostanában Rick Graham economy picking technikája, és Andy James egyszerre dallamos és virtuóz játéka fogott meg különösen. Dalszerzőként pedig a Pagan’s Mind és gitárosuk Jorn Viggo Lofstad az egyik nagy favorit. És végül, de nem utolsósorban a klasszikus zenét is megemlítem, ahol a barokk korszakból Händel, Corelli és Vivaldi a 3 fő kedvencem, tőlük rengeteg partitúrát eljátszottam. Mozart és Haydn is nagy favorit.

Mi volt az első gitárod, erősítőd?

Egy piros-fehér Stratocaster volt az első elektromos gitárom (akusztikus gitárként pedig egy teljesen no name gitár, ezen kezdtem el gyakorolni, amíg a Strat meg nem jelent).  Erősítőből egy kölcsönkapott Hughes & Kettner volt a legelső.

Mi volt az első zenekarod?

A gimis időszakban több együttes-kezdemény indult, ahol inkább a tervek voltak nagyok. Az első komolyabb zenekarban együtt zenéltem Zoohacker-rel, akit azóta már nagyon sokan ismerhetnek Fábián Julival közös zenéinek köszönhetően. Akkoriban egy fúziós, rock-jazz-elektro irányvonalban alakultak a zenék, a Szigeten is felléptünk. A legfontosabb zenekar pedig a Wind’s Eye, akikkel jó néhány évig zenéltünk, és nagyon szép időszak volt, sosem fogom elfelejteni. Ráadásul nagyon sokat tanultam is a közös zenélésből a többiektől (ez persze Zoohacker-re is ugyanígy igaz). Inspiráló érzés kiváló zenészekkel játszani. A Wind’s Eye együttessel egy koncept-album volt a közös pályánk csúcsa, amely az iTunes-on és a többi zeneoldalon a mai napig is elérhető, és a CDBaby-n számos pozitív kritikát is kapott az anyag.

Volt-e olyan hangszer amiben csalódtál?

Igazi komoly csalódás nem volt, egyedül egy Fender YJM modelltől vártam kicsit többet a kelleténél: akkoriban azt reméltem, hogy ezzel a gitárral nagy lépést teszek Yngwie játékának elsajátítása felé. Bár végül sikerült is a stílusából sok mindent megtanulnom, de a két legfontosabb tanulság mégis az volt, hogy egyrészt sosem a hangszeren múlik a legtöbb, hanem a befektetett munkán és lelkesedésen, valamint hogy a saját stílus létrehozásához fontos a zenei példaképek stílusának átvétele, de érdemes minél több példaképet tanulmányozni, hogy ezekből a hatásokból egy egyedi kombináció jöhessen létre.

Van-e olyan hangszer amit megbántál, hogy eladtál?

Soha nem adtam el hangszert.

Milyen húrokat használsz?

D’Addario 9-42-es, kivéve a Gibson Les Paul esetén.

Milyen hangszereket (gitár, erősítő, effektek stb) használsz most? (esetleg fotó a cuccról, board-ról)

A három fő gitár egy Jackson Chris Broderick héthúros, egy Ibanez AT-10 és egy Gibson Les Paul Classic, de külön kiemelem a Samick Artist Series modellt, amely megdöbbentően jó gitár, és az első két lemezemen főként ő szerepelt. Az új lemezen, a The Four Seasons EP-sorozat első részén az Ibanezt használtam a tiszta hangszínekhez, és egyes szólóhangzásokhoz, a Jacksont pedig a torzított riffekhez és a fő szólókhoz. Erősítők, effektek terén egyre inkább azt látom, hogy számomra a digitális modellezés a testhezálló választás (szoftveres verzióban is), és ez a jel megy vonalból a keverőbe/PA rendszerbe. Mostanra (véleményem szerint) a technológia már elért oda, hogy a hagyományos erősítők kiválthatók, de természetesen tiszteletben tartom az erősítőket használó gitáros kollégák véleményét is. A lényeg, hogy mindenki megtalálja, ami számára a legjobban megfelel.

Van-e álmaid hangszere?

Mindig az, amin játszom. Álmaim hangszere az, amely lehetővé teszi, hogy örömmel alkothassak, és erre mindegyik gitár képes. Persze bizonyos hangzásokhoz adott típusú/jellegű gitár szükséges, és tökéletesen elégedett vagyok a hangszerparkommal. (Strandberg még nem volt a kezemben, remélem lesz módom kipróbálni egyet.)

Mit tanácsolsz a kezdő gitárosoknak?

A legfontosabb: találd meg azt a setup-ot, amelyet kényelmesnek, és a stílusodhoz passzolónak érzel. Ez néha hosszabb folyamat, és menet közben is alakulhat az ízlésed/preferenciád. És ha megvan a felszerelés, akkor az alkotás, gyakorlás a lényeg. Tanulj meg minél több stílusú zenét, legyen minél több zenei példaképed, legyél nyitott sokféle zenére. És őrizd meg a lelkesedést, sose feledd el, hogy miért gitározol, és hogy milyen szerencsés vagy, hogy a zene ott van az életedben és gazdagabbá tesz téged!  \m/

A bejegyzés trackback címe:

https://arkadiahangszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8412160091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása